Hailee Steinfeld

Hailee Steinfeld amerikai színész, énekesnő, 1996. december 11-jén született Tarzániában. Már egészen kiskorában, 8 évesen kezdett el színészkedni, ekkor még többnyire rövidfilmekben szerepelt majd később több filmben is szerepet kapott. A 2015-ös év hozta meg számára a nagyobb sikert, szerepelt a Tökéletes hang 2. című filmben ahol Emilyt alakította. Ugyan ebben az évben egy New Yorki rendezvényen énekelt pár dalt a Republic Record képviselőjének, aki le is szerződtette. Első lemeze 2015. november 13-án Haiz címmel.

 

 
Munkálatai
The Edge Of Seventeen
2016, kész
Nadine Byrd

A középiskolai évek még elviselhetetlenebbek lesznek Nadin életében, mikor a legjobb barátnője Krista elkezd randizni a bátyjával.

Pitch Perfect 3
2017. december, utómunkálatok
Emily

Bellák visszatérnek! Még több zene, tánc és izgalom!

Új album
Nincs információ
Republic kiadó

Hailee elmondása alapján gőzerővel dolgozik az új albumján, és nagyon izgatott, hogy hallhassuk mi, rajongók is. Az első megjelent dal a Most Girls volt.

Bumblebee
2018
nincs információ

A Bumblebee a Transformers sorozat egy előzmény története lesz amit Christina Hodson írt.  A film kevesebb időt ölel fel, kevesebb robottal és 1985-ig nyúlik vissza női főszereplővel a középpontban. Bumblebeenek különleges képességei lesznek és nagyon különbözni fog az előző filmektől.

Mission Activewear
2017
reklámarc

Hailee lett a reklámarca a cégnek.

Privé Revaux
2017
reklámarc

2017-ben Hailee, Jamie Foxx, Ashley Benson és Jeremy Piven mellett is partnere lett a Privé Revauxnak és népszerűsíti a cég napszemüvegeit. Hailee büszke arra, hogy köze van a céghez, mivel a termékek árai elérhetőek mindenki számára és úgyan olyan minőségiek, mint a sokkal drágább társai.

 
Barátok

Ide olyan oldalak kerülnek ki amiknek a szerkesztőivel jó kapcsolatban vagyok, illetve a saját oldalaim ahol még megtaláltok.

 

 
Partnerek

Jelentkezni a chatben lehet. Ha lekerültél hagyj egy üzenetet a chatben és visszakerülsz!
Újraindult!

 

 
Chat
 
Oldal információk
Téma
Hailee Steinfeld

Szerkesztő
Tamesz

Nyitás
2017. 01. 19

Kredit
G-Portál & SoSugary

Design

Kódok

Az oldal nem áll kapcsolatban Hailee Steinfeldel, sem a hozzátartozóival és ismerőseivel. Ez  egy non-profit rajongói oldal melynek célja, hogy még több emberrel megismertesse az énekesnő munkásságát. Minden írásos anyag az oldal tulajdona!

 

Főoldal

Cosmopolitan - Throw Shade, or No Shade

2017.07.13. 18:00, mona

A Cosmopolitan a mai nap osztott meg egy videót Hailee-ről, amiben a Throw Shade, or No Shade című játékot játssza. A videóból megtudhatjuk, hogy mit gondol azokról az emberekről akik mindig felteszik Instagramra amit esznek, vagy az edzőteremben használják a telefonjukat. A kisfilmet ide kattintva Ti is megnézhetitek. A videó mellett Ruben Chamorro egy csodás fotót is készített kedvencünkről, amit meg is nézhettek a galériában.

Mi készteti arra Hailee Steinfeld-et, hogy megszóljon valakit? Az új szemüvegcégének támogatásával, a Privé Revaux-szal, amit a divatvilágbeli vállalkozóval David Schottensteinnel alapított, a színész/énekes felfedte a kedvenc idegesítő dolgait a "Throw Shade, or No Shade" nevű játékban. A szabályok: Ha valami eléggé bosszantja ahhoz, hogy megszólja azt aki csinálja, akkor felveszi a napszemüvegét, ha nem zavarja akkor leveszi. (Ki nem szereti a kis szójátékokat, ugye?)

 

   

Női szolidaritás

2017.07.06. 23:30, Tamesz
Címkék: Most Girls interjú

Hailee Steinfeldet először Matthieu Ross szerepében láthattuk a Coen testvérek által rendezett 2010-es True Grit filmben, Jeff Bridges mellett. Mindössze 14 éves volt, mikor Hailee-t jelölték az Oscar díjra, mint legjobb mellékszereplő és ezzel azonnal megismerte a világ. Sok mindent történt azóta: nagyon elfoglalt, sok ajtót nyitott ki, de még mindig ugyan az a régi Haiz.

Lehet, hogy láttad őt, Júlia szerepében a Rómeó és Júlia tinédzser remakejében, a második Pitch Perfect filmben (és most már a harmadik trailerjében), a The Edge of Seventeenben vagy bármilyen más filmben. Nem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen énekel pár acapella filmben és/ vagy szerepet játszott Taylor Swift epikus csapatában, a Bad Blood című dalnak a videóklippjében. Hailee 2015-ben betört a zenei világba a Love Myself című dalával ami pozítiv visszajelzéseket kapott a tavalyi Haiz albummal együtt. És most visszatért az új singlével a Most Girlssel.

"Volt egy másodperc, amikor hallottam a dalt és felvetődött benne a kérdés, én olyan akarok lenni, mint a többi lány? Nem, én egyedülálló és más akarok lenni." - nyilatkozta Hailee az új daláról. "Nagyon keményen gondolkoztam, mikor újra meg újra meghallgattam a dalt, miért nem akar valaki olyan lenni, mint a többi lány? Mert a legtöbb lány tényleg elképesztő, okos és szép és annyira ellenállhatatlan. Szerintem ez egy igazi progresszív gondolkodásmód."

Dicsérjük Hailee-t és a progresszív popját, mert a zenének hála mindig olyan pozitív emberekhez tudunk közelebb kerülni, akik a hozzáállás javítására ösztönöznek. "Rájöttem, hogy az elmúlt néhány évben jobban előtérbe került a nők fontossága, mint korábban valaha" - mesélte a Thames-Side londoni hotel tetőtéri bárjában, a Wembley Stadioni koncertje utáni éjszaka. "Mindig is erős nők vettek körül az életemben, akikre feltudtam nézni. De hibáztam, amikor rossz helyeken, arra törekedtem, hogy magamat érvényesítsem, vagy más nőkre versenytársként tekintettem, nem pedig testvériesen. Össze kell fognunk egymással, támogatnunk kell egymást és fel kell emelnünk egymást." - ez Miss. Steinfeld néhány szava a női szolidaritásról.

Tökéletes hang 3 előzetes és poszter

2017.06.27. 21:46, tamszesz

A főiskolán most végzett Bellák kikerülnek a való életbe és próbálnak megállni a saját lábukon. A szeretett filmsorozat harmadik részében a világbajnok Bellák elszakadnak egymástól, munkalehetőségek után kutatnak. És amikor újra összehozza, őket a sors részt vesznek a tengerentúli USO turnén, utoljára összeállnak, és újra együtt énekelnek.

A film decemberben kerül a mozikba addig is megkaptuk az első előzetest és posztert a filmhez!

   

River On The Rooftop

2017.06.24. 19:33, Tamesz

Haiz tegnap előtt, június 22-én Nashvielleben lépett fel a River On The Rooftop keretében a Hard Rock kávézóban, ahol előadta, saját dalai közül a Most Girls akusztikus verzióját és a Starvinget illetve Sam Hunt - Body LIke a Back Road című számát. Hailee ismét fantasztikus koncertet tartott és a közönsége is nagyon aktív volt, együtt énekelték vele a dalokat.
Néhán szerencsés rajongó a VIP jegyüknek köszönhetően egy Meet&Greet keretében közös képet is csinálhatott kedvencével. A képeket a galériában megtekinthetitek.

 

Dupla platina a Starving

2017.06.24. 19:24, Tamesz

Hailee Steinfeld és Zedd közös dala a Starving június 20-án elérte a kétmillió eladott példányt az USA-ban, ezzel dupla platina lett. Hailee a twitteren osztotta meg velünk a hírt:

Dupla dupla hasábburgonyával az igazi. 2x-es platium az USA-ban Baby! #Starving @greymusique @Zedd


Reméljük a legújabb dala a Most Girls is eléri ezt a kitüntetést nemsokára! Csak így tovább Hailee, ezután a gyémánt jön!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

AZ EGYETLEN MÛKÖDÕ MAGYAR DEMI LOVATO FORRÁSOD - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL A DEMIVEL TÖRTÉNT HÍREKRÕL - DEMI LOVATO    *****    Hûsölj a nyári melegben egyedi módon - nézz jégkorong meccset! Nem tudod, hol kezdd? Adok pár tippet! ^^    *****    STITCHERS - Gyere és ismerd meg a Freeform csatorna sorozatát és annak színészeit! Épp San Diego Comic-Con lázban égünk!    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!    *****    INGYENES HOROSZKÓP ELEMZÉS, ASZTROLÓGIA OKTATÁS! CSAK REGISZTRÁLNOD KELL!    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Erdõszéli tudósítónk jelenti: Marculábi cica éjszakai felfedezõútra indult! Gyertek ti is! Részletek a Mesetárban!    *****    Születési horoszkóp 1000 Ft. 3 év elõrejelzés 1000 Ft. Párkapcsolati elemzés 1000 Ft. Óriási nyári akció csak nálam!!!    *****    Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lor    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Filmek itt!    *****    Ha szeretsz filmet nézni klikk ide! Klikk klikk    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    Megújult külsõvel vár Magyarország egyetlen Olicity rajongói lapja! Mindennap friss hírek a sorozatról és a párosról!    *****    Készítsd el saját horoszkópod ingyen,csak kattints!Fantasztikus akciók a fõoldalon,ezt nem szabad kihagyni! Látogas meg!    *****    BLOG, STORYK, KRITIKÁK, BESZÁMOLÓK, KEDVENCEK, DIVAT, SZÉPSÉGÁPOLÁS, LAKBERENDEZÉS, MINDEN AMI EGY BLOGRA KELL!    *****    Nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándék horoszkópot.Várlak az oldalamon!    *****    Gréti. 23. ExmisszusGyakornok. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. ErikKarlsson. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Azt mondják, hogy amikor egy fõnix meghal, a hamvaiból egy sokkal szebb, sokkal erõsebb madár születik…